Mosolyország

09 July 2016, 21:30. Posted by

Mira Mikatit eddig is nagyon kedveltem, de a 2016-os őszi/téli kollekciójának bemutatása után most ő az első számú kedvenc dizájnerem. Hogy miért? Mert amellett, hogy vidám és figyelemfelkeltő kollekciókat készít, pontosan tudja, hogy hogyan kell elvarázsolni a buyereket, a bloggereket és a fotósokat egy-egy prezentációval. Már a meghívó is izgalmas és ötletes volt, hiszen egy mintákkal teli, fekete-fehér színezhető invitáció jött, amihez kaptam egy kék és egy lila zsírkrétát.
Az idei aztán tényleg fantasztikusra sikerült, ugyanis Párizs belvárosának egyik impozáns épületében egy hatalmas ugrálóvárat állítottak fel, amelyet az új kollekciójának mintái borítottak. Eleinte csak a modellek ugráltak az óriási várban, aztán a vendégek is beszálltak. Ehhez választhattunk egy rózsaszín és egy szürke zokni közül, én az utóbbit hoztam haza. Az időjárásról annyit, hogy Párizsban hideg volt, hol esett az eső vagy a hó, hol sütött a nap, így nem igazán tudtunk a szettjeimről fotókat készíteni. Emiatt elengedhetetlen volt a kabát, Mira prezentációjára is abban mentem és nem is vettem le, így még stílusosabban tudtam ugrálni. Alig akartam kijönni onnan, legszívesebben egész délután ott maradtam volna.
Ami pedig a kollekciót illeti: a tőle már megszokott formák voltak csak az eddigiektől eltérő mintákkal. Az autó, a rakéta és a gördeszka mellett fellelhető volt a gomba, a szivárvány és a telefon. A hosszú egyenes szabású kabátok, a rövid ujjú pólók és a kötött kardigánok mellett most egy-két új fazonnal is (overál, valamint paplankabát) előrukkolt a tervezőnő.
A kiszolgálás is pompás volt, ugyanis Párizs egyik legjobb cukrászmesterétől, Christophe Adam-tól rendeltek eclairt, aki 2014-ben az év cukrásza volt. Néhány nappal korábban éppen az ő isteni finom fánkjait majszoltuk a Louvre-ban, szóval ez egy jó kis visszaigazolás volt számomra, hogy nem csak a divatban vagyok jártas, hanem a gasztronómiában is és pontosan tudom, hogy mire vagy kire érdemes figyelni. A prezentációra készült kakaókrémes eclairek teteje Mira új kollekciójának mintáiból (robotok, szörnyecskék, stb) álltak és persze mondanom sem kell, hogy nagyon ínycsiklandóak voltak.
Ezúton is köszönet jár a tervezőnek, hogy hatalmas mosolyt csalt az arcunkra. Hála neki olyan élményekkel gazdagodtunk, amit soha nem felejtünk.

miramikati_pfw

miramikati

ugralovar

mira_mikati

enikototh

mira_mikati_bomberjacket

miramikati_fw16

mira_mikati_pfw_fw16

mira_mikati_lego

mira_mikati_fw16

mira_mikati_shoes

details

pfw

alt=”mira_mikati_presentation” width=”1″ height=”1″ />mira_mikati_presentation

presentation

l_eclair_de_genie

be_happy

This entry was posted in Latest, Popular, Tervezők. Bookmark the permalink.
SCROLL TO TOP

Comments are closed.