Egy este Iris Apfellel

28 July 2016, 21:15. Posted by

A legnagyobb meglepetés ért, amikor megérkezett a meghívó egy titokzatos estére, amely az Iris in Paris címet kapta. Az első, ami eszembe jutott, hogy szükségem van egy bizonyos kiegészítőre, ahhoz, hogy mindenképpen sikeres legyek. (Másodjára bevillant a cikkem, amit akkor írtam róla, amikor a MAC-kel kollaborált.) Rögtön írtam is Anya Caliendo-nak, hogy valószínűleg tudok egy közös fotót készíteni Iris Apfellel, aki a tervezőnő egyik múzsája és ehhez kellene az a gyönyörű kalap, amit Iris ihletett. Nem mellesleg néhány hónappal ezelőtt a német Vogue egyik számában szerepelt egy editorial anyagban ez a fejdísz, szóval nagyon büszkén viseltem a darabot.
A párizsi utam előtt találkoztam az egyik ismerősömmel, amikoris szóba jött a nőiesség. A srác azt tanácsolta nekem, hogy használjam ki, hogy nő vagyok, adjak is, meg nem is. Éppen a legjobbkor jött a jótanács.
Nagyon izgatottan készültem az estére, úgy voltam vele, hogy elérkezett az idő, most vagy soha. Ahhoz képest, hogy egy nagyon-nagyon zártkörű rendezvény volt, elég sok embert hívtak meg Párizs egyik leghíresebb bevásárlóközpontjába, a Le Bon Marché-ba és álmomban nem gondoltam volna, hogy majdnem szó szerint küzdenem kell, hogy odaférkőzzek a divatvilág legidősebb ikonjához. Miután a vendégek alaposan megnézték Iris ruháit és kiegészítőit, amiket kiállítottak a vitrinekben, mindenki vele akart fotózkodni, interjút készíteni és beszélgetni. Mivel egy 94 éves hölgyről van szó, ez eleve nem olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Elképesztő lökdösődés volt körülötte, összesen négy biztonsági őr védte, illetve ott volt a menedzsere, aki eldöntötte, hogy ki mehet oda hozzá. Ott jöttem rá, hogy nem biztos, hogy le tudok mellé egyáltalán ülni egy percre is, mert én csak magyar vagyok, még nem vagyok jóban a PR-osokkal, akik elhívtak és tulajdonképpen nem ismerek senkit. Hiába ott álltam már “közel a tűzhöz”, mindig kielőzött valaki, aki francia volt, vagy aki haverja volt ott valakinek. Az emberek taposták egymást, lökdösődtek, trollkodtak, csak hogy odajuthassanak Iris-hez. Nagyon-nagyon vágytam egy közös fotóra, de én nem voltam hajlandó belemenni ebbe a harcba. Az egyik pillanatban már el is engedtem ezt az egészet.
A barátom, Zoli megkérdezte az egyik biztonsági embert, hogy legalább csak egy fotóra odaengednének-e és ekkor vettem észre, hogy a 4 őr közül háromnak is tetszem. Az egyik szólt is Iris menedzserének, hogy csak egy fotó erejéig odamennék. A nagy őrület közepette kérdezték, hogy honnan jöttem, aztán mondták, hogy oké, de várnom kell. Mivel addig is vártam, ez nyilván nem esett nehezemre.

Folyamatosan engedték oda az embereket, a tömeget pedig mindig kicsit hátrébb terelték, hogy legyen némi hely és levegő. Eközben többször is mosolyogva mondta az egyik őr, hogy mindjárt én jövök és még ő kért elnézést, hogy egyhelyben kell toporognom. Miután lehiggadtam és ellazultam sokkal jobban éreztem magam, nem átlagemberként, hanem már nőként viselkedtem. Feltűnt, hogy a két biztonsági rám-rám néz, úgyhogy beszálltam a játékba. A legfiatalabb állt közvetlenül előttem, mondhatni túl közel. Olyasmit tettem, amit még soha: megböktem. Aztán, ahogy zárták a kört, megfogták egymás kezét, hogy senki se tudjon semerre menni, úgy tettem, mintha én is meg akartam volna fogni a kezét. Na akkor a szigorú tekintetű “szekrény” elmosolyodott, bejött neki, hogy valaki szemtelenkedni mer vele. Úgy gondoltam, hogyha nem is jutok oda Iris-hez, de legalább van róla fotóm. Na de végre valahára én kerültem sorra. Mondta a menedzser, hogy egyetlen képet engednek, nyilván nekem az is elég volt. Amikor végre lehuppantam mellé rögtön ment a fotózkodás és gyorsan elmondtam neki, hogy divatblogger vagyok Magyarországról, tetszik a stílusa és a kalapon, amit viselek az ő arca van. Ránézett és ledöbbent. A tündéri szelíd mosolyával azt mondta, hogy wow és hogy imádnivaló vagyok. Ezután olyasmi történt, ami addig az egész este alatt nem. A menedzserét megkérte, hogy csináljon rólunk közös fotót. Annyira tetszett neki a kalap, hogy meg akarta örökíttetni. Meg is kérdezte, hogy honnan van, mondtam, hogy egy orosz tervezőtől, Anya Caliendotól, aki New Yorkban él. Iris egyébként éppen NY-ban él és az édesanyja orosz származású volt – ilyen az élet.
Én magamtól nem mertem hozzáérni, mivel csak egy képről volt szó és amúgy sem vagyok az a nyomulós típus, de Iris lassan nyújtotta a karját felém. Olyan jó érzés volt, hogyha rövid ideig is, de ott ültem szorosan mellette és elismerte a stílusom, tetszett neki, hogy megtiszteltem azzal, hogy olyasmit viselek, amit ő ihletett.
Hihetetlen, hogy ennyi évesen abszolút képben van, vág az esze és hogy bírta ezt a nagy felhajtást abban a meleg és levegőtlen környezetben. A megjelenése is kifogástalan volt, éppen olyan színesen és bohéman öltözködik, mint fiatal korában. Ezért is tetszik, amit képvisel, mert ennyi idősen sem visel feketét, vagy fehéret, hanem meri az élénk és vidám színeket használni. Talán a legfontosabb, amit érdemes tudni róla az az, hogy olyan amerikai elnökök dolgoztak az általa tervezett helyiségekben, mint például Truman, Eisenhower, Nixon, Kennedy, Johnson, Carter, Reagan vagy Clinton.
Miután teljesült az álmom, tudtam, hogy kiknek kell megköszönni. Mind a hárman erősen mosolyogtak, az egyikük rám is kacsintott a legvégén. Most már elárulhatom, hogy egyébként hiába meghívott a PR cég, valószínűleg labdába sem rúgtam volna, ha nem tetszem meg a biztonsági embereknek. A történet tanulsága, hogy egy nő igenis használja ki, hogy nő, főleg ha még ötöse is van a genetikai lottón.
Olyan boldogan mentem ki, hogy madarat lehetett volna fogatni velem. Az utolsó percben megpillantottam az amerikai giga-mega áruház, a Bergdorf Goodman vezető buyerét, a feltűnően szőke Linda Fargot. Tudom, hogy mindenki a bloggerekért és a modellekért van oda ebben a szakmában, de a buyerek megelőznek mindenkit, hiszen ők felelnek a kollekciók beszerzéséért és az eladásért, csak ők nincsenek annyira reflektorfényben, mint mások. Már többször láttam a New York Fashion Week-en és egyéb divateseményen, de sosem mertem odamenni hozzá. Most bátor voltam és megszólítottam. Mondtam, hogy magyar divatblogger vagyok és megkérdeztem, hogy készíthetnénk-e egy közös képet. Egy laza mosolygós szervusszal köszönt és azt mondta, hogy félig magyar, mert az édeasapja az, mondta is a teljes nevét, de annyira ledöbbentem, hogy azzal a lendülettel el is felejtettem. Utána felsorolt még pár magyar szót, mint paprikás krumpli, egészségedre és köszönöm, aztán elköszönt. Kifelé menet pedig ajándékba kaptunk egy csomagot benne egy notesszel, amiben Irisról készült rajzokkal teli képeslapok vannak. Ezzel fel is került az i-re a pont aznap.
Pár nap múlva egyébként még egyszer láttam Irist, az egyik trade-et nézte végig. Pont akkor ért oda az egyik kedvenc tervezőmhöz, Urania Gazellihez, amikor mi. Előkaptuk a gépet és már fotóztunk is, mint az őrültek. Rania és a többiek gyorsan kaptak is az alkalmom és mindenki pózolt vele, aztán adott egy-két terméket az idős divatikonnak. Hatalmas és értékes termékekkel teli zsákokkal hagyta el a helyszínt.
Összességében úgy gondolom, hogyha csak emiatt kellett volna elutaznom Párizsba, akkor is megtettem volna. Az este miatt már megérte, hogy ott voltam. Olyan exkluzív eseményen vettem részt, amelyet senki sem tud már utánam abszolválni és olyan élményekkel gazdagodtam, amelyeket sosem felejtek. Ezért is szeretem annyire a francia fővárost, mert a divathéten csak azok az emberek kerülnek a legjobb helyekre, akik oda valóak. Fantasztikus érzés, amikor az azokkal az emberekkel találkozom, akikről írok, akiket maximálisan tisztelek és elismerek. Nagyon boldog vagyok, hogy az egyetlen magyar voltam a hazai divatszakmából, aki megkaphatta ezt a kiváltságot. Én nyertem.

iris_apfel

irisapfel

iris_apfel_

Iris_Apfel

iris_in_paris

This entry was posted in Features, Latest, Személyes. Bookmark the permalink.
SCROLL TO TOP

Comments are closed.